Dr. Kálmán János

alapító partner, ügyvéd

János, aki irodánk névadó és egyik alapító partnere hosszú ügyvédi pályáján – mint kodifikátor – aktív közreműködője volt a jelenlegi magyar társasági és gazdasági jog kialakításának.

Ügyvédként jelentős gyakorlattal bír a nagy tranzakciós ügyletek jogi lebonyolításában és – mint ügyfél képviselő – nagyobb gazdasági és választottbírósági perekben. Pályája során több nagy társaság és pénzintézet igazgatósági, illetve felügyelő bizottsági tagja volt. Jelenleg is igazgatósági tagja egy nagy nyilvános részvénytársaságnak. 23 éven keresztül gazdasági és kereskedelmi jogot oktatott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, illetve a Corvinus Egyetemen. Jelenlegi munkája során elsősorban tranzakciós ügyletek szervezésében és a generációváltással kapcsolatos jogi intézkedések lebonyolításában vesz részt (mint például a bizalmi vagyonkezelés, jelentős vagyonokra kiterjedő végintézkedések).

2011-ben megkapta a Budapesti Ügyvédi Kamara által legkiválóbb ügyvédek elismerésére alapított Eötvös Károly-díjat is.

János 1971-ben végezte el az ELTE Általános Jogi Karát, 1973 óta ügyvédként dolgozik. 1988-ban kereskedelmi szakjogász lett. Német és angol nyelven beszél.

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Kálmán és Társai Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amelyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók. Az ügyvédi honlap tartalmára és megjelenésére vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Ügyvédi Kamara által megalkotott, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló szabályzat tartalmazza.

Honlapkészítés: Ügyvédhonlap - ZK Design

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Adatkezelési tájékoztató

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás