Pettendi Emőke

könyvvizsgáló

Pettendi Emőke, könyvvizsgáló munkatársunk 1998. óta tagja a Magyar Könyvvizsgáló Kamarának, azóta számtalan cég könyvvizsgálatát végezte el. Ügyfelei között szerepelnek hazai, valamint piacvezető nemzetközi, multi cégcsoportok, melyek bányászati, mezőgazdasági, építő-, feldolgozó-, vendéglátó ipari, kiskereskedelmi, nagykereskedelmi, online kereskedelmi, kézműves, gyógyászati, szolgáltató, tanácsadó, fejlesztő tevékenységet végző gazdálkodók.

Elkötelezett az innovatív, technológiailag fejlett, papírmentes, így környezettudatos munkavégzés mellett. Kiemelt területe a Bizalmi Vagyonkezelés, mely témakörben saját kezdeményezésre egyre bővülő szakmai csoporttal havi rendszerességgel ankétot szervez, hogy ezt, a Magyarországon még gyerekcipőben járó jogi struktúrát naprakész, friss tudással tudja kezelni.

Az általános éves kötelező könyvvizsgálatok mellett számtalan átalakulást, konszolidációt, apportértékelést végzett. Együttműködik egy 25 fős számviteli részleggel, így könnyen megbirkózik az új kihívásokkal, feladatokkal is.

Folyamatosan részt vesz szakmai továbbképzésen, kiemelt tudással rendelkezik még a Környezetvédelmi termékdíj területén. 2012-től 5 éves tanulmány során megismerkedett az osztrák adójoggal, adózási, számviteli renddel. Ausztriában Mérlegképes Könyvelői bizonyítványt szerzett.

Az előzmények miatt számos német nyelvterületen működő anyavállalat Magyarországon piacvezető érdekeltségének dolgozik, így a két nyelvterület jogi, adózási ismereteit egyaránt tudja alkalmazni.

Ezt a honlapot a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Kálmán és Társai Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, amelyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók. Az ügyvédi honlap tartalmára és megjelenésére vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Ügyvédi Kamara által megalkotott, az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló szabályzat tartalmazza.

Honlapkészítés: Ügyvédhonlap - ZK Design

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Adatkezelési tájékoztató

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás